Turbuly Lilla: Vers – színház

A költészet napja három színházban: Gózon Gyula Kamaraszínház, Hevesi Sándor Színház, Trafó Kortárs Művészetek Háza -

… minden értelemben földrengéses, bizonytalan korszak lenyomatai jelennek meg a képeken, miközben pőre versmondást hallunk.

Nemrégiben, a Katona József Színház Szavalóversenye kapcsán már esett itt szó szavalásról és versmondásról, a vers színházi megközelíthetőségéről. Most azt néztem meg néhány példán, hogyan emlékeztek meg színházaink a költészet napjáról. A zárlat okozta színházhiány miatt úgy tűnik, idén több idő és energia jutott erre, mint más években, változó végeredménnyel. Gabnai Katalin kolléganőm fakadt ki a nap végén a facebookon, hogy hányan csináltak „nyegle kis kalandot” egy vers felolvasásából vagy elmondásából. Voltak azonban, akik komolyan vették a versünnepet, és átgondolt összeállításokkal készültek. Ezek közül hozok három példát.

A Gózon Gyula Kamaraszínház 81 (!) versvideót készített, amelyeket 11 perces időközökben tettek fel a színház facebook-oldalára. A verseket Fehér Ildikó színművész válogatta, nem most, hanem hosszú évek alatt. A színház honlapján ugyanis 2012-től van egy rovat, A hónap verse. Ebben eddig a szerzőre vonatkozó néhány információ mellett a szöveget közölték, és most az innen válogatott 81 vershez készítettek videót. Fehér Ildikó merítése jólesően változatos. A klasszikusok mellett sok a kortárs költő, (sőt, a nő is), és egyik körből sem kizárólag az ismert nevek szerepelnek.

A felvételek (Hajdú László rendezésében) a színház nézőterén készültek, ugyanabból a szögből felvéve: a színészek ülnek, és felénk fordulva mondják a verseket. Lehet válogatni a versek vagy az előadók szerint, a megszólalásmódok természetesen nagyon különbözők, hallhatunk szerencsés és kevésbé szerencsés találkozásokat a vers és mondója között.

Ezt a sorozatot kiegészíti egy másik: a színészek a költészethez, a versmondáshoz vagy az általuk mondott vershez fűződő viszonyukról beszélnek egy-két percben. Ezekben a kisfilmekben a színház egy másik pontján állnak, többen kicsit sután, hiszen nem szerepben vannak, és a mondandójuk is tág határok között mozog az olvassatok verseket általánosságától a személyes vallomásokig.

Sok munka van ebben a vállalásban. Lehet, ha megelégszenek kevesebb felvétellel, jobban ki tudták volna dolgozni. Így van a felvételekben valami mechanikus sorozatjelleg, viszont a színházhoz kötődő színészek közül gyakorlatilag mindenki megszólalhatott, és a Gózon közösségi vállalása tudott lenni a program.  

A Hevesi Sándor Színház művészei (Bellus Attila és Ticz András) kiegészülve a Griff bábszínházas Duna Orsolyával, Tiszta szívvel állították össze költészetnapi műsorukat. Ez azért is örvendetes, mert a zalaegerszegi színház azon kevesek közé tartozik, akik a karanténidőszak alatt nem álltak elő online programokkal. Két korábbi előadásukat levetítették ugyan a városi tévében, de ezen kívül a közönséggel való kapcsolattartásuk néhány, a próbákról szóló híradásban és az ünnepekhez kapcsolódó köszöntésben merült ki.

Bellus Attila már korábban is készített önálló előadásokat, monodrámákat, most pedig amellett, hogy maga is szereplője, szerkesztőként és rendezőként is jegyzi a műsort. Ahogy a címből is kiderül, zömmel József Attila műveiből válogatott, de bekerültek Szécsi Margit, Jónás Tamás, Bereményi Géza és Juhász Kristóf szövegei is, valamint Sarah Kane egy monológja – ahogy ezt Bellus Attila elmondja, az összeállítás egyik csúcspontja.

A József Attila-kép, amelyet megjelenítenek, megmutatja a sérült gyermeket, de a játékosat is, a felnőttkor bugyrait, a szerelmest. Játszanak a képbeállításokkal, a vágással is, zenélnek, énekelnek (a hang és a vágás Ticz András munkája). Érződik az egészen, hogy szívből, lélekből született, a művészek személyes ügyüknek érezték, hogy megmutassák, hogy látják ők József Attilát. Jó nézni Duna Orsolya arcát, ahogy ezeket az „örökbe fogadott” verseket mondja. Hogy – Adyval szólva - tényleg „ifjú szívekben élnek”. Meg persze középkorú és kérges öregekben is, szerencsére.

A Trafóban is két ifjú alkotó állt össze, négy kortárs vershez Székely Rozália és Szabados Luca gondolt hozzá képeket, hangulatokat. Van köztük közéleti vers a „házmester-köztársaságról” (Kabai Lóránt), a csalóka nosztalgiáról (Falcsik Mari), és kettő is a szerelem arcairól (Győrfi Kata és Tolvaj Zoltán). Kiürült terek, hámló falak, törmelék – egy minden értelemben földrengéses, bizonytalan korszak lenyomatai jelennek meg a képeken, miközben pőre versmondást hallunk. Hagyják hatni a szöveget a maga nyerseségében, nem pakolnak rá a képeken kívül semmit. Ezek a képek hol közelebbi, hol távolabbi asszociatív kapcsolatban állnak a szöveggel. A lelakott világlenyomatok közül kilóg a Tolvaj Zoltán verséhez készült elemeltebb, költőibb kisfilm. Ebben az a csavar, hogy a szövegben nem emberi, hanem állati szerelemről, két hal egyesüléséről van szó: „állagukból felszívódtak a nyelvtani személyek”.

A három színház közül ők nyúltak hozzá a legszabadabban a versekhez, de mindháromnál érezhető a „vájj ezüstöt az hegyből” igénye - ahogy azt az egerszegiek a Tiszta szívvelben éneklik. Remélhetőleg ez az odafordulás a költészethez a járványhelyzet múltán sem enyészik el.  

A költészet napja, április 11. Gózon Gyula Kamaraszínház, Hevesi Sándor Színház, Trafó – Kortárs Művészetek Háza

      

    

 

© 2016 KútszéliStílus.hu