Kutszegi Csaba: Istenszomjúság és dobozszínház

Thomas Mann: József és testvérei -

Senki nem gondolhatja komolyan, hogy egy nagyregényt színpadra lehet vinni, meg lehet filmesíteni úgy, hogy az eredmény ugyanaz lesz (csak más műfajban), mint az eredeti alkotás. Miért érdemes egyáltalán terjengős epikából színházat csinálni?

Kutszegi Csaba: Sejtmagszinten sztár

Pataki Éva: Nőkből is megárt...

Úgy szól minden Tordai Teriről, hogy ő maga egyáltalán nem lejátssza a lányát (Horváth Lili egyébként az életben is édeslánya), mellette partnere-lánya ugyanolyan kitűnően teljesít, sőt: a határozott, karakteres lány állandó szerepe mellett két másik markáns alakot is megjelenít...

„Nekünk, nőknek kezünkbe kell vennünk az életünket”

Beszélgetés Tordai Terivel és Cseh Judittal -

Negyedik bemutatójához érkezett a Bethlen Téri Színház és a Manna Egyesület Találkozások programja. A kezdeményezés lényege, hogy fiatal rendezők tapasztalt mentorokkal és két, különböző generációhoz tartozó színésszel dolgoznak együtt, hogy közös munkával hidalják át a generációs különbségeket.

Turbuly Lilla: Nyelvében él?

TÁP Színház: magyarIQm -

Az előadás legfontosabb pillanata azonban, ami mégiscsak megadja a tőkesúlyt, az, amikor Kovács Krisztián előrejön – vagyis fizikailag is kilép az addig elhangzott szövegek erőteréből – és elmondja Esterházy Péter ismert szövegét a festőről...

Kutszegi Csaba: Tél felé tetőzik az ifjúsági probléma

A fura; Emlékek klinikája –

...az antiszínházi jelenetek annyira lenullázták az összes érzékemet, kimosták az agyamat, hogy hirtelen azt vettem észre: teljesen szokatlan szituációban (világban?) vagyok. Úgy éreztem magamat, mint a megdermedt kismadár, akire rávetül az óriáskígyó átható tekintete.

Varga Kinga: Benyomások egy próbafolyamatról

Ad de Bont: Egy fiú boszniából, Bethlen Téri Színház – PRÓBANAPLÓ -

Mentorrendező: Szikszai Rémusz. Rendezőasszisztens: Horváth Zsuzsanna. Rendező: Lazici Noémi. Szereposztás: FAZILA – Botos Éva; DJUKA – Jászberényi Gábor.

Kovács Dezső: A gyönyörűség dalai

Örkény Színház: Anyám tyúkja 2 – a magyar irodalom kötelező versei -

Vörösmartytól most is elhangzik az egyik legnagyobb magyar vers, Az emberek: „Az emberfaj sárkányfog-vetemény: Nincsen remény! Nincsen remény!” Nincsen remény?

Horeczky Krisztina: Survivor – Akarsz-e játszani szegényt?

Mentőcsónak Egység: Szociopoly -

...a felnőtteknek rendezett Szociopoly vitathatatlan erénye, hogy ha steril módon is, de szembesít a teljes kiszolgáltatottság, sőt, a reménytelenség helyzetével. Azzal, hogy van olyan létállapot – a peremlét –, amelyben még döntési helyzet sincsen, és nincs kiút.

Sárosi Emőke: A kutyalét a közös nevező?

k2: Dongó

Kutyalétét ad hoc gesztusai erősítik: tálkából iszik négykézláb, befekszik a gazdi ölébe simiért és vakargatásért, majd eszelős vehemenciával védelmezi gazdáját, miközben kérdez, szemlél és lilaszívű szurkoló.

© 2016 KútszéliStílus.hu