Kovács Natália: Terápiás írás

Kristóf Ágota: A nagy füzet – a Forte Társulat előadása a Szkénében
Ez az ábrázolásmód olyankor működik igazán jól, amikor nem túlságosan direkt.
Kristóf Ágota: A nagy füzet – a Forte Társulat előadása a Szkénében
Ez az ábrázolásmód olyankor működik igazán jól, amikor nem túlságosan direkt.
A Blaha-sztoriról
...a Blaha Lujza által annak idején sikerre vitt dalszámok mára menthetetlenül elavultak.
Szvoren Edina Nincs, és ne is legyen című kötetéről
Szvoren Edina írói tapasztalata a boldogság, szűkebb értelemben véve, a családi boldogság hiánya.
Karafiáth Orsolya Kicsi Lili című regényéről
...a Kicsi Lili jelentős előrelépés Karafiáth Orsolya prózaírói pályáján: eddig talán úgy tartottuk számon, hogy költő, aki írt egy regényt is.
Az álom féltestvére című előadásról
Reflexvizsgálat, felültetés, a beteg kétóránkénti átforgatása. Körülötte, ahogyan Ulickaja regényében Alik, az emigráns festőművész körül, addigi életének legfontosabb szereplői gyűlnek össze: szerelmei, családja és tanítvá-nyai.
Recenzió Zsigmond Andrea (és társai) Mi kritika még? (színek és ének) című kötetéről
Ebben a kötetben azonban nemcsak kritikusok jutnak szóhoz, hanem színészek, dramaturgok, rendezők, öltöztetők, jegyszedők és ügyelők, és nem utolsósorban a nézők.
Szécsi Noémi Mandragóra u. 7. című könyvéről
Valóságos, illetve képzelt szituációk és figurák olyan szoros kapcsolata jön létre a szövegben, melyeket egy idő után szinte lehetetlen szétválasztani egymástól ebben az egyértelműen mai (rém)mesében.
Kritika Lane Smith Ez egy könyv című könyvéről
Megszámoltam, és ha jól számoltam, ötvenkét mondat az egész, ebből tizenkettő egyszavas (csupa tagadószó), és a többi is olyan egyszerű, hogy egy ötödikes is minden nehézség nélkül el tudná készíteni az ágrajzát.
Kritika Steven Saylor A hét csoda című történelmi krimijéről
Novellaszerű ókori krimi a világ hét csodája színfalai között. Politika, árulás és a felnőtté válás szexualitása. Saylor a Nyomozó fiatalkori szemén keresztül láttatja az ókor rejtélyeit.
Kritika az Odaadó hívetek, Surik előadásáról
Sipos komikummal átitatott karaktere, játéka egészen másféle, követhető és érdekes irányt mutathatna a darabnak, el az epikusságtól (vagy ahogy a darab alkotói írják: a filmszerűségtől) a testben, mozdulatokban megformálódó színház felé. A kamaradarabot azonban ennél jóval „klasszikusabb" mederben tartja Bagó Bertalan rendező.