Szekeres Szabolcs: Az ősbűn

Nyikolaj Gogol: A revizor / Nemzeti Színház –
Mintha nem sokkal az édenkertbeli kiűzetés után lennénk. Ám a szentség már kiveszett e tájról, csak a profán maradt.
Mintha nem sokkal az édenkertbeli kiűzetés után lennénk. Ám a szentség már kiveszett e tájról, csak a profán maradt.
Tényleg ennyire idióta világban élünk? A válasz nem is kérdés: tényleg. Ez így van, nem is kell nagyon belegondolnunk – ha jól belegondolunk.
Kovács Patrícia birtokolja a nagy tragikák képességeit: örömében mutatja meg végtelen fájdalmát, és vele a mindenkori harácsoló-hedonista uralkodó osztályok brutális romlottságát.
…Liliom elmondja a saját vallomását a színházról, amelybe nem lehet nem belehallani Alföldi Róbert vallomását, szerep és színész itt eggyé válik.
…a koreográfus száraz és pontos, nem ritkán önkritikus szövegét Udvaros Dorottya néhány ponton öniróniával pöttyözi.
„Hát, igen. Ebből a két szóból egy nagymonológ lett. Nem mértem le egyszer sem, de ezt a két szót ott legalább másfél-két percig mondogatom.”
… azt üzeni a debreceni közönségnek, hogy a jövőben a cívisvárosban senki ne számítson elbűvölő-bájoló, zenés remény színházára.
…mindezek a meg nem értett, meg nem értő, kívülről nézve valahol mégiscsak szerethető figurák – mi vagyunk. Más kérdés, hogy jobb lenne, ha nem mi volnánk.
…ez egy szokatlanul könnyű próbafolyamat volt, tudtunk egy irányba menni, kicsit meg is ijedtünk ettől a problémátlanságtól, mert az mindig gyanús, ha ilyen ideális a próbaidőszak.
Henitől jött az ötlet, hogy vegyük fel a kapcsolatot a Swappis Ruhaforgóval. Ez egy ruhacsereberélő vállalkozás, csodálatosan környezettudatosak, a ruha nem a szemétben végzi, hanem olyan ember polcán, aki éppen arra a darabra vágyott.