…a „függetlenség” egyre inkább nem korhoz, műfajhoz, stílushoz, színházfelfogáshoz kötődő fogalom lesz, hanem pénzügyi kérdés (már ma is eléggé az).
„A szerepről nekem rögtön Bence ugrott be, aki egyébként most éppen abban a korban van, mint a darabbeli Allan Felix.”
A két jól megírt szerepet úgy játsszák a színészek, hogy azzal továbbgondolásra késztetik a nézőt.
Izgalmas, ahogy újraszíneződnek a kötelékek, ahogy a Keresztes Tamás játszotta csetlő-botló, szánalmat keltő „Te” és a bölcsnek, segítő szándékúnak mutatkozó Kocsis Gergely hol lent, hol fent ül a morális libikókán…
Biztosan lesznek, akiknek túl sok és túl direkt lesz ez a karikírozott, mégis nagyon ismerős panoptikum, amelyhez nem árt a színházi világ valamelyes ismerete sem.
…az alábbi rövid, hátborzongató üzenetdekódolás szerintem abszolút a realitás talaján áll: akár gyilkoltak a hatalmon levők, akárcsak az ellenzékük véli úgy, elkerülhetetlen a végén a mészárlás.
Az is kiderül az előadáson, hogy a Z generáció hangja, stílusa akkor is alkalmas hiteles színjátszásra, ha előzetesen műgonddal megírják a nem-autobiográfikus színdarabot.
…az egész előadás szimptomatikus: a mai magyar politika arcát rajzolja meg feketén-fehéren, tűpontosan.
…Nagy Péter István itt sem állja meg, hogy ne futtassa egészen a máig ezt a tragikus történelmi road movie-t.
Rudolf Péter régen volt ennyire jó, mert ezúttal színészetének humoros, (ön)ironikus dimenziója helyett az érzelmesen drámait látjuk.