Kutszegi Csaba: Dühöngő egók
John Osborne: Dühöngő ifjúság -
Znamenák István rendezésében a világok háborúja helyett „csak” az egyes egók harca dúl.
Znamenák István rendezésében a világok háborúja helyett „csak” az egyes egók harca dúl.
Alul lemeztelenítve, hasra fektetik Akhilleusz sírján, és a nagy álarcok mögé bújt, röhögő görög vezérkar a hulla mögé vonul, majd egyesével, egy üvegflaskával…
Az is kiderül az előadáson, hogy a Z generáció hangja, stílusa akkor is alkalmas hiteles színjátszásra, ha előzetesen műgonddal megírják a nem-autobiográfikus színdarabot.
A lehetőségek sokaságát pedzegeti az Örkény előadása, de kihasználatlanul, kifejtetlenül hagyja szinte valamennyit.
A Parental Ctrl-ban egyszerűen elbűvölő, hogy a három előadó keresetlensége, helyenként antiszínházas színjátszása igen színvonalas, néha kifejezetten bravúros előadói (ének)tudással párosul.
Hazugság, álszentség, elfojtott indulatok, eltitkolt vágyak dolgoznak az elegáns, jómódú európai felszín alatt.
Ez a kőkemény előadás nem bántó, gyűlölködő, hanem mélyen humanista.
…a benne szereplők kicsit sem magukból akarnak bármit is megmutatni, hanem a nézőket akarják megismertetni önmagukkal.
A mágikus irrealizmus az aktuális világom, amelyben élek.
Egy tipikus mai, partidrogos éjszakán a nyomorult, kéjenc Ottó (nem mellesleg Gertrudis öccse) ősi magyar szürke marha fejét magára öltve, a szent korona árnyékában teszi magáévá a sunyin bedrogozott, öntudatlan Melindát, a nagyúr hitvesét.
A mai negyvenes szülők régi reflexek alapján frászt kapnak, ha gyermekük táskájában óvszert találnak, és úgy büntetnek, hogy eltiltják a kamaszt a gépezéstől…
Az ugyanis egy (nem is könnyű) filozófiai kérdés, hogy észre vehető-e a létezésem. És ha amúgy igen, akkor végül is miért nem?
…mindig az igazságot keressük, de az sosem mutatkozik meg nekünk egyértelműen, minden részletében kidolgozottan.
A Fridában az a legjobb, hogy létrejött, és talán további hasonló kísérletek inspirátora lesz.
A második nap utolsó előadása viszont olyan igazságokat vág a képünkbe, melyeket utálunk elismerni. Például hogy degenerált szarevők vagyunk.
Kovács Patrícia birtokolja a nagy tragikák képességeit: örömében mutatja meg végtelen fájdalmát, és vele a mindenkori harácsoló-hedonista uralkodó osztályok brutális romlottságát.
… az emberiség ontológiai kelléke a folyamatos (kisebb-nagyobb szünetekkel megszakított) háborúzás.
Hajni nem egyszerűen a történet főszereplője, hanem korunk megzavarodott embere, akinek egyre inkább fogalma sincs róla, hogyan kell élni ebben a „szép, új világban”.
…a művészet és maga az ember a megismerésben mindig csak körbejár.
A legfőbb üzenete a dupla bemutatónak a féktelenség, az újra-felgyülemlett vágy a harsány mélyharapásra.