Régimódi komédia
Jane Austen-figurákba mai alakok bújtak, érintkezési módjuk és beszédstílusuk is 19. századi, ám „szövegük" és erkölcsük „mai fiatalos". Elsősorban attól, amit mondanak, mert a hogyan az legtöbbször tényleg kétszáz évvel ezelőtti.
Lovas Ildikó: Cenzúra alatti
Lassan, figyelmesen olvasandó, letehetetlen regény. Nincs benne feloldozás, hasonlóan, mint ahogy a történelemben sincs. A szabómagdásodás (melynek gyermekkorban kezdődően minimum három hosszú fázisa van) sem gyógyszer, sem megoldás. Viszont a léleknek igen jó irány.
Kompánia Színházi Társulat: Penelopé retrospektív
Az előadás annak a tizenkét szolgálólánynak a szemszögén keresztül szemléli az Odüsszeusz-történet végkifejletét, akiket a hosszú bolyongás után hazatérő ithakai király – mint a ház árulóit – felakasztatott.
Kosztolányi-est a Centrál Kávéházban
A beszélgetést kifejezetten izgalmassá tette, hogy a résztvevők az idézetet a Kosztolányi kultusz megnyilvánulásának titulálták, és ezzel együtt a kultuszt magát megpróbálták roncsolni.
K. V. Társulat – Kolibri Színház: Függésben
A leválasztás traumájától feldúlt, ciciért dühöngő kisgyermek később a játszótéren találkozik a cumidílerrel, akinek csábító pótléka ördögi ajándék.
A brémai muzsikusok
Szó szerint határokat feszeget az előadás, hiszen a lécekből álló kerítések és a villanypásztorból kitörni vágyó állatok adekvát megfelelői jelenünk szintén korlátok között vergődő fiatal generációjának.
Konferencia és kiállítás a Vígszínházban
Tolnaytól kiindulva és hozzá visszaérkezve érdekes és izgalmas, pezsgő, elmét megmozgató légkör alakult ki a Vígszínház Házi Színpadán, a 118 éve színházzal átizzított falak között.
Péterfy Gergely: Kitömött barbár
A regény tulajdonképpen egy emlékállítási gesztus, az emlékezés, a történelmi trauma kibeszélhetőségét, illetve éppen a ki nem beszélhetőségét járja körbe, és mutat fel egy arra lehetséges alternatívát.