Török Ákos: Világvége-varieté
Thomas Köck: Fukuyama után/ Trafó //
…egy idő után felébredhet az igény a nézőkben megérteni, hogy egyáltalán mi történik, és az előadás nem siet ezt az igényt kielégíteni.
…egy idő után felébredhet az igény a nézőkben megérteni, hogy egyáltalán mi történik, és az előadás nem siet ezt az igényt kielégíteni.
Egyszerre vagyunk katasztrófaturisták és katasztrófák, mi vagyunk a számok és mi vagyunk a számvetők is.
…nem egy élvezetes előadás, annál sokkal több.
Itt minden történés gondolat, más szóval semmi más nem történik, mint hogy a létezésről, annak értelméről és értelmetlenségéről folyik a gondolkodás.
„Én nem politizálok. Biciklizem. Az asztalomon, láthatod, egy Csehov- és egy Rimbaud-kötet, a jegyzeteim és egy lázmérő van…”
„Szeretnénk egy másik arcunkat megmutatni, beleértve ebbe a hangszer mögötti embert is.”
Prospero szerepe Fodor Tamás után kiált.
A színpadi alapanyag egyszemélyes műfajból sokszor közösségi alkotássá válik.
Érvényes és nézőbarát színpadi adaptáció…
Van a nagymama történetének egy meghatározó momentuma, amelyet színházilag (is) nehéz megfogalmazni: holokauszt-túlélő, megjárta Auschwitzot, találkozott Mengelével.
Kell egy kis idő, amíg ráérez az ember arra a szabadságra, hogy hagyhatja a fenébe a fejtegetést.
A rejtélyes cím A. Tóth Sándor festőművész monogramja, az alcím pedig arra utal, hogy egy sorozat első részét láthattuk.
A komoly témák és a vígjátéki forma találkozása azt a veszélyt rejti magában, hogy az előadás valahol a kettő között marad…
A darab a látszat és valóság, szerep és személyiség közötti elcsúszásokkal játszik.
Más lenne a robusztus testalkatú, meztelen Rába Rolandot a Teremtmény szerepében filmen, biztonságos távolságból nézni…
…túllépteti a nézőt a hagyományos, történetre koncentráló befogadói alapálláson.
Hihetetlen, hogy ez a két 17 éves fiatal micsoda intenzitással, karnyújtásnyi távolságból is hitelesen, félrecsúszott pillanatok, mozdulatok nélkül teszi elénk ezt az örök példázatot.
…amiről egy kortárs fesztivál nem mondhat le.