…az már súlyos történethamisítás, ahogy [Csáki Judit] egy csúsztatással gyalázza a nyolc éve elhunyt egykori főszerkesztőt.
A tánc vagy a koreografált mozgás egyre több verbális előadásban kap jelentős szerepet, és ez fordítva is igaz: egyre több „nem verbális” előadásban jelenik meg így vagy úgy verbális szöveg.
Ez a művészi látásmód valamikor nagyon modern volt. Most is az, mert nem jár el felette az idő, még akkor sem, ha nem veszi át az aktuális kortárs művészetek felszínes, trendi kliséit.
Jó dolog, és a MITEM-nek köszönhető, hogy mindezért nem kellett repülőjegyet vennünk, és részemről nem bánom, ha az államkasszát megjárt (adó)forintjaimat végül ilyesmire költik.
…a látszat ellenére jelenlegi kulturálatlan bulvárbunkó korunkban is még él és működőképes a színház 19. századi világjobbító szándékú szelleme.
Mi van akkor, ha az is csak egy virtuális világ, amiben én hiszek?
Az előadás legfőbb tanulsága a mában ez: lehet munkával is pénzt keresni (jó páran most azt hiszik, valami sci-fit láttam).
Barbár B. és K. nemcsak egyszerűen kedvére gyűjtögetett, hanem kutatással egybekötött szorgoskodásuk eredményeként alakult ki a komponista Bartók zenefelfogása, páratlan zeneszerzői tevékenységének módszertana.
Az előadás központi kérdése az, hogyan viszonyul az anyaghoz a rendező a koncepciójával, és legfőbbképpen a színészek a játékukkal.
... egyfajta látlelet hazánkról és különböző régióiról, hogy a Mohácsi fivérek mikor és hol mit engednek meg maguknak a színpadon.
…még Madáchot is bírálják, aktualitásokra is utalnak, meg-megfogalmazzák a véleményüket a világ jelenségeiről.
…egyszerre tart görbe tükröt és ad biztatást, reményt.
...az antiszínházi jelenetek annyira lenullázták az összes érzékemet, kimosták az agyamat, hogy hirtelen azt vettem észre: teljesen szokatlan szituációban (világban?) vagyok. Úgy éreztem magamat, mint a megdermedt kismadár, akire rávetül az óriáskígyó átható tekintete.
…az igazán időtlenül kortárs színházi stílus: egy mai igények szerint jól megrendezett Csehov-előadás.
…a „függetlenség” egyre inkább nem korhoz, műfajhoz, stílushoz, színházfelfogáshoz kötődő fogalom lesz, hanem pénzügyi kérdés (már ma is eléggé az).
Nem véletlen, hogy – a sok-sok „metafizikus” mellébeszélés ellenére is – a sikeresnek sikerül rászednie az örök vesztest. Ez ma is aktuális társadalmi látlelet.
Kiszámíthatatlan irracionális erők, tündérek irányítják, kezelik szeszélyesen az emberek sorsát.
…az, hogy „börtönben élünk”, valamint hogy az elnyomó hatalommal szemben ki kell vívnunk a szabadságunkat, szóval, ezek napjainkról szóló megállapítások.
A DoN’t Eat Group előadása azért nyújt revelációs élményt, mert a korszerű technikai eszközöket nem csupán felsorolják vagy megemlítik benne, hanem játszanak is velük.
Ha ez szándékos, diszkrét-ügyes férfivilág-kritika volna, őszintén élvezném, de eme rendezői szándéknak nem találom nyomát.