Nem is részegek, csak az élet nyomorítja őket sárban, mocsokban fetrengő, értelem nélküli véglényekké. Még az is lehet, hogy ezek a szerencsétlen emberek nem is isznak.
Zsigmond Emőke gyönyörű hangon, kristálytisztán harsogja dala visszatérő refrénjét, amelynek első két szava így hangzik: „Basszátok meg!”.
Valójában a néző az, aki elvesztette az időt és vele együtt a teret is. A színház önmagát idézi, önmagával dialogizál, a meglévőből dolgozik.
…az, hogy „börtönben élünk”, valamint hogy az elnyomó hatalommal szemben ki kell vívnunk a szabadságunkat, szóval, ezek napjainkról szóló megállapítások.
…az inkvizíció „termékbemutatója” után visszavonja tanait, inkább szép csendben eszegeti a libamájat, és megírja főművét, a Discorsit, amely később a newtoni fizika alapművévé vált.
Ez a kőkemény előadás nem bántó, gyűlölködő, hanem mélyen humanista.
Hegymegi Máté fenti darabból készült gondolatgazdag rendezésének fő témája az evolúció kritikája.
Mély, tisztának vélt belső világunkba is befészkelték magukat a gyarlóságaink, beleégtek a lelkünkbe, mint hátrányos helyzetű gyerekbe a gettó emléke.
A pillantásukban, a mimikájukban, a mozdulataikban ott van az a szöveg mögötti plusz, amitől különleges lesz a kettősük.